Nem csoda, hogy Gulyás nem tudja, hány gyereket operáltak át Magyarországon
Nem is engedélyezett a nemváltás kiskorúak számára Magyarországon.
Nem is engedélyezett a nemváltás kiskorúak számára Magyarországon.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány minden erőszakos cselekményt elítél. Ha csak annyira, amennyire korábban Orbán Viktor tette, akkor aggódhatnak a kisebbségek.
214,6 millió eurótól, azaz nagyjából 77 milliárd forinttól esünk el egyelőre.
"Az érintetti kör nem fedi egymást" a miniszter szerint.
Akár már decemberben, de inkább januárban vagy februárban lehet megtartani a gyermekvédelmi népszavazást, ami Gulyás szerint okafogyottá válna, ha Brüsszel visszavonná a kötelezettségszegési eljárást. A Pegasus-ügy nem került szóba a kormányülésen, mert „nem fajsúlyos kérdés. Újabb 23 esetben mutatták ki Magyarországon a delta variánst. Élőben tudósítottunk a Kormányinfóról.
A Miniszterelnökséget vezető miniszer szerint nem a kormány dönt arról, milyen eszközt használnak megfigyelésre.
A miniszter a Kormányinfón közölte, hogy a három pályázóról már beszámolt a sajtó. A 24.hu korábban arról írt, hogy a gigaüzletre a felcsúti nagyvállalkozó köre is rárepült.
A koronavírus negyedik hulláma még nem jelent meg Magyarországon, de a kormány már vizsgálja a harmadik oltás és egyes területeken – így az egészségügyben – a kötelező oltás lehetőségét is. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azonban semmilyen részletet nem árult el, a meghozott döntéseket Orbán Viktor miniszterelnök fogja bejelenteni szokásos pénteki rádióinterjújában.
Gulyás Gergely azt mondta, ő nem járt személyesen Hatvanpusztán.
A miniszter szerint lesz negyedik hulláma a koronavírusnak, ezért új oltási kampányt indítanak, háziorvosok keresik majd fel a 60 feletti oltatlanokat. A hatvanpusztai birtokon pedig ugyan vannak oktatóhelyiségek és könyvtár is, de ettől még nagy része gazdasági tevékenységre alkalmas.
Korát meghazudtoló igényességgel építi újra a hatvanpusztai birtokot Orbán Győző. A kormány szerint nekik semmi közük ahhoz, hogy a miniszterelnök apja mire költi közbeszerzéseken keresett pénzét. Belső képek szerint idősebb Orbán pont arról álmodik, amiről a fia.
Megkérdeztük Gulyás Gergely minisztert Orbánék hatvanpusztai birtokáról, amelynek milliárdos részleteiről a HVG hetilap és a hvg360 számolt be. A miniszter a sport és politika összefonódásáról, a vagyonnyilatkozatokról és a Velencei-tóról is beszélt a kormányinfón a hvg.hu kérdéseire válaszolva.
A maszkviselést is eltörlik majd, csak az egészségügyi intézményekben kell majd továbbra is hordani. A védettségi igazolványra pedig a rendezvényeken lesz még szükség.
A törvény a kihirdetése utáni napon máris hatályba lép. Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy ügy közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik, tervek sem állnak rendelkezésre.
Meglepetésre Orbán Viktor miniszterelnök tartotta Gulyás Gergely mellett a csütörtöki kormányinfót. Ezen elhangzott, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, tíz nap fizetett szabadságot kapnak a védekezésben részt vevők. Orbán Viktor a focisták letérdeléséről is beszélt. Percről percre tudósítottunk a két és fél órás eseményről.
Több kérdést is felvet az önkormányzatok további állami kompenzációját illetően Gulyás Gergely miniszternek a hvg.hu-nak adott válasza a Kormányinfón. Úgy tűnik, ha nem is egy újabb, hivatalos körben, de egyedi döntéssel mégis pénzhez juthatnak az eredetileg a kompenzációból kimaradt városok, ha erre a kormányzat érdemesnek tartja őket.
A miniszter szerint az EU az emberekkel fizettetné meg a klímaterv költségeit.
A kormány bejelentése alapján a legújabb oltási kampányban a háziorvosok akár személyesen is felkeresik azokat a 60 év felettieket, akik még nem oltatták be magukat. A háziorvosok értetlenül állnak a döntés előtt, és nem látják a logikát a védettségi igazolvány kiüresítésében sem, ha a kormány tényleg magasabb átoltottságot szeretne.
A budapesti konzultáció lezárta után, de még a választások előtt megkérdezné az embereket a főpolgármester.
Pár napja erőteljesen azt kommunikálja a kormány, hogy még nincs miről vitázni, ehhez képest azért a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról hamarosan szavaz az Országgyűlés.